Hollywood figyel

÷

Jef Geeraerts, a németalföldi kriminagymester megfilmesített „Vincke & Verstuyft” regényei:

Memory (of a Killer) - De zaak Alzheimer

Dossier K

Double-face - Het tweede gelaat

Jozef Adriaan Geeraerts 1930. február 23-án született Antwerpenben. A környezet, amelyben Geeraerts felnőtt, polgári és anyagilag nagyon jómódú volt. 1948-ban szerezte meg görög-latin és humán tárgyakból az érettségit, s közben többször összeütközésbe került a szigorú jezsuita erkölccsel. Ezután beiratkozott a korabeli Gyarmati Főiskolára, ahol 1952-ben politikai és közigazgatási tudományokból szerzett diplomát.

1952-től 1954-ig tartalékos tisztként a katonai szolgálatát Németországban teljesítette, és mielőtt Kongóba indult volna, megnősült. Belga-Kongóban öt évig a Bumba kerület asszisztens-régióigazgatója volt, ahol megismerte a vad, érintetlen természetet és az intenzív életérzést. 1959-ben önkéntesként dolgozott egy demilitarizált övezet létrehozásán a harcoló Lulua- és Baluba-törzsek között. Kongó 1960. június 30-i függetlensége előtti zavargások alatt Geeraerts visszatért Belgiumba, ahol nehezen tudott alkalmazkodni a nyugati életmódhoz.

1962-től 1966-ig a Brüsszeli Szabadegyetemen német filológiát tanult, ezután teljesen az írásnak és fordításnak szentelte magát. 1963-ban elhagyta feleségét és három gyermekét. 1978-ban újra megnősült, új felesége Eleonore Vigenon.

Jef Geeraerts bemutatkozásástól kezdve nagy, de nagyon megosztott figyelemre számíthatott. Mind Hollandiában, mind Flandriában Geeraerts könyveit lelkesedéssel olvassák a támogatói és az ellenzői is. Néhány művét még angolra, németre és franciára is sikeresen lefordították. Különösen a történet mozgalmassága és lebilincselő elbeszélő stílusa vonzza a széles olvasóközönséget, miközben személyével kapcsolatos viták még inkább felkeltik az olvasók érdeklődést a könyvei iránt. Műveinek legfontosabb témái közé tartozik: a szerelem, a halál, az erőszak, az ősi erotika, a kultúra és a természet ellentéte, a vitalizmus és az intenzív vágy (veszélyes) kalandok iránt, végül pedig a beavatás, amely tudatnövekedést eredményez. Számomra az egyetlen kétséges elem a nagyon éles társadalomkritikája, pontosabban a belga uralkodó osztályokkal szembeni kritikája, sokszor átüt a jezsuitákkal/katolikusokkal, illetve arisztokráciával/nagypolgársággal szembeni (érzésem szerint túlzó) kritikája, amelyek attól válnak kérdésessé, hogy ő maga is egy nagyon jómódú családból származik, a rendszer része volt, annak elit oktatási rendszerében nevelkedett s fiatalkorában meglehetős playboy életvitelt folytatott. Az amerikai társadalommal szemben megfogalmazott kritikája már-már karikatúrába illő, bár ezekkel a nézetekkel valószínűleg számos európai sznob egyetért. A nagypolgári szocialistát azonban a helyén kell és lehet tartani. De ezen megállapításommal egyetemben egy rendkívül értékes és sokoldalú írónak tartom őt.

Prózáját gyakran hosszú, dinamikus mondatok jellemzik, amelyek lüktető és életerős ritmust sugároznak. Nyelvhasználata hatékony, ugyanakkor nagy érzelmi töltetet is közvetít. Történeteiben a szerző arra törekszik, hogy kevés szóval egy egész világot tudjon sejtetni. Az időnként előforduló belső monológokban egész oldalas, magával ragadó mondatok találhatók, amelyek gyakran
- a központozás hiánya miatt - megszállott, folyékony ritmust kapnak. Elképzelése a thrillerről: „Semmi hülyeség! Gyors, hideg akció. Csak akció. Nincs pszichológiai háttérleírás (...). Az én módszerem: rövid fejezetek és folyamatos váltások, mindig fenntartani az olvasó kíváncsiságát.” Thrillerei bizonyos mértékig összehasonlíthatók Frederic Forsyth műveivel, aki szintén nem támaszkodik különféle pszichológiai tényezőkre, amik lassan vezetnek a végkifejlethez (mint például Graham Greene műveiben), hanem, akárcsak Geeraerts, a lebilincselő akciót részesíti előnyben, amit leíró és filmes stílusú írásmóddal kelt életre.

Világnézetét teljesen a természet és a kultúra ellentéte uralja. Az írást elsősorban mint egy bátor, kendőzetlen nyilvános önvallomásnak tartja, amely tisztító hatású kell hogy legyen. Ez az önéletrajzi írás az író számára egyrészt terápiás hatású, másrészt tudatosságot tágító élményt nyújt, ami viszont új nyugtalanságot és kételyt szül, így az egész folyamat újrakezdődhet.

Szerzőnk 85 éves korában, 2015-ben szívrohamban hunyt el Gentben.

A legfontosabb életrajzi elemek leírásából is látható, hogy egy rendkívül érdekes, összetett és értékes íróról van szó. Életművét néhány Jegyzet segítségével tervezem megismertetni az olvasóval. Először három regényét kívánom megismertetni az olvasóval., amelyeket Belgiumban megfilmesítettek. Az első filmnek Hollywood egy remake-jét is elkészítette, ami önmagában egy nagy elismerés. S itt rögtön egy vallomással kell kezdenem: pontosan e remake vezetett el szerzőnk életművének megismeréséhez, hiszen róla addig nem is hallottam.

Egyik kedvelt színészem az észak-ír származású Liam Neeson, akit mindenki elsősorban a ’Schindler listája’ című film főszerereplőjeként ismer. E filmen kívül Neeson számos akciófilmnek és művészfilmnek is a főszerereplője. Az egyik ilyen, a 2022-ben készült ’Memory’. S most időben visszafele kell bemutatnom a dolgokat, hiszen a regény eredeti, belga filmváltozata 2003-ból származik, s maga a regény ’De zaak Alzheimer’ (’Az Alzheimer-ügy’) pedig 1985-ben jelent meg.

Tehát visszatérve a ’Memory’-hez, a legfontosabb megjegyezni való az, hogy egy tökéletes remake, amerikai környezetbe ágyazva. A fő cselekmény az USA-Mexikó határán levő El Paso-ban (Texas) játszódik. Átveszi a belga film hangsúlyát is, vagyis a fiatal gyerekek szexuális kihasználásának témáját, itt viszont a hatalommal visszaélők gazdasági és nem politikai szereplők. A film rendezője Martin Campbell, aki két James Bond film rendezője is: Golden Eye (1995), Casino Royal (2006). Bár a siker megosztott volt, szerintem remek a film, a színészek kiválóak és Liam Neeson ebben is remekel. Az egyetlen igazi komoly eltérés a belga filmtől a végén a csavar: egy igazi amerikai trükk, amellyel a főszereplők elejét veszik annak, hogy az igazsságszolgáltatás tehetetlenségét és az abba beleépített immoralitást kihasználva a főbűnösök megússzák a büntetést. Vagyis a klasszikus igazságszolgáltatás versus jogszolgáltatás ellentét-párosban az előző oldalára állnak, még ha nem is jogszerű eszközökkel. Minden egészséges értékrenddel rendelkező néző nagy megelégedésére...

Az eredeti film 2003-ban készült s a regény címét viseli ’De zaak Alzheimer’, az USA-ban 2005-ben mutatták be ’Memory of a Killer’ címmel. Szerintem ebbe a belga filmgyártás beleadott apait-anyait. A forgatókönyvet Carl Joos és Erik van Looy írta, aki egyben a rendező is volt. Valószínűleg az 1990-es években lezajlott Dutroux-ügy, a belga rendőrség különböző ágai közötti szinte háborús feszültségek, és vezető politikusokat is érintő prostitúciós hálózatok felderítése hatására a regény hangsúlyait átírták: a történet nem 1985-ben, hanem 1995-ben játszódik, de a legfontosabb változás a főszereplő Angelo Ledda, bérgyilkos karakterében van. A regényben Ledda egy cinikus, hidegen számító bérgyilkos, a filmben, bár bérgyilkos, de amikor egy fiatalkorú lányt kell megbízásból meggyilkolnia, akkor az nála egy határ túllépése lenne és ez nála egy nagy váltáshoz vezet...

A regény és a film további két másik főhőse Eric Vincke felügyelő és Freddy Verstuyft nyomozó, akik nemcsak szakmailag alkotnak párost, de jó barátok is. Ők további regények és még két film központi szereplői. Teljesen integer alakok, akik pontosan a karakterüknek köszönhetik, hogy a nagyon bonyolult és elsőre kaotikusnak látszó helyzetet végül is megoldják. A csattanó a végén a könyv és a film megjelenése közötti időt is jellemzi, a könyvben a korrupt politika végül intézkedik és elleplezi cselekedeteit, a filmben viszont lelepleződik. A film belga szereplői mind remekek. Mivel körülbelül tíz évig dolgoztam Brüsszelben és Antwerpenben (nem a politikában, hanem a gazdaságban), eléggé jól ismerem és kedvelem a belgákat. A film hűen adja vissza őket. Nem véletlenül volt nagy sikere. Flandriában igazi kasszasiker volt, több mint 750.000 néző tekintette meg a mozikban. Ez a minden idők legsikeresebb belga filmek listáján egy stabil 6. helyet biztosít neki már jó ideje...

A regény maga is, amely az egész filmnek az alapja, 1985-ben jelent meg, s a cselekedet is abban az évben játszódik. Az Alzheimer betegségben szenvedő bérgyilkos Angelo Ledda Antwerpenben sorban követ el gyilkosságokat, egyeseket megrendelésre, majd néhányat figyelmeztetésből, s ismét néhányat kényszerből, hogy megszabaduljon üldözőitől. Igazi nagy csavar a végkifejlet, amint már előbb jeleztem, itt a korrupt politikának sikerül felülkerekednie.

Számomra a regény szövege egy igazi csemege volt. Bizonyos párbeszédeket antwerpeni dialektusban ír a szerző, amely nagyon különleges. Amikor az irodalmi flamandot használják a szereplők, az is nagyon izgalmas, mert az számos módon tér el a Hollandiában beszélt németalföldi/holland nyelvtől. De az igazi specialitás, amikor a flamand belgák szinte komplett francia mondatokkal ízesítik beszédüket. Ezt jómagam a mai napig tapasztalom Belgiumban. Amikor az egyik holland kollegámmal Brüsszelben voltam egy üzleti tárgyaláson, utána azt mondta nekem a kollégám, hogy az volt az érzése, hogy az össszes fontos dolog franciául hangzott el, jóllehet angolul folyt a beszélgetés. Csak áldani tudom a sorsot, hogy jól tudok franciául, ezért nemcsak annak idején Brüsszelben értettem mindent a tárgyaláson, hanem Jef Geeraerts ’De zaak Alzheimer’ regényének minden egyes mondatát is a maga teljességében tudtam élvezni. S ez igaz a többi regényeire is, amelyekben különösebb feltűnés nélkül vannak mondatok, rövidebb párbeszédek angolul, olaszul, németül, spanyolul, stb. Természetesen fordítás nélkül (fordítás csak abban az esetben van, ha egzotikusabb nyelven vannak betétek, például albánul), ezek az idegen nyelvű betétek a regények cselekményébe természetes módon ágyazodnak bele, s nagyban növelik a hangulat természetessé tételét.

Ennek a belga többnyelvűségnek megvan az a paradoxonja, hogy a hollandok lenézik a flamandokat (szerintem jogtalanul), a vallonokat meg a franciák nézik le (úgyszintén jogtalanul). Belgium, mint minden ország, a maga problémáival együtt egy nagyon érdekes ország, én nagyon szeretem lakóit. A belgák a sörfőzésben mindenki előtt fényévekkel járnak és a belga konyha is abszolút világszínvonalú. Elképesztő a nyelvtudásuk, történelmük, városaik csodálatosak. S mondom ezt annak ismeretében, hogy tisztában vagyok azzal, hogy a belga történelemnek is vannak bizony sötét foltjai, amelyekre nem lehetnek büszkék. De most inkább figyeljünk a jó dolgokra, persze nem véka alá rejtve a problémásakat sem. Többek között ezért fontosak Jef Geeraerts regényei.

Belga rendőrség-reform A ’De zaak Alzheimer’ regény megjelenése körüli időszakban több olyan dolog is történt, amely egy komoly rendőrségi reformot tett szükségessé (a helyzet természetesen már jó ideje ért). A Dutroux-ügy, vezető politikusokat is érintő prostitúciós hálózatok előkerülése, 1985-ben a Heizel-stadionban lezajlott tragédia, amely a különböző rendőri ágak közötti koordinációhiány következménye is volt, elvezetett az ún. Octopusakkord (’Polipmegegyezés’) megkötéséig 1998. december 7-én. Az egyeszég a nevét arról kapta, hogy azt 8 párt írta alá, s ennek következtében 2001. április 1-én egy egységes, szövetségi szintű belga rendőrség jött létre. Addig létezett az 1796-ben alapított Rijkswacht (Csendőrség), az 1919-ben alapított Gerechtelijke politie bij de parketten van de procureurs des Konings (’Ügyészségi rendőrség). S volt még egy harmadik ág is: Gemeentepolitie (Városi rendőrség, amelyet minden város vagy község alapíthatott, amelyik ezt akarta). S mindezt tetézte még az is, hogy Belgium szövetségi állam, Flandria, Vallonia és Brüsszel városa meglehetős önállósággal rendelkezik a szövetségi szint alatt/felett/mellett…

A két főhős, Eric Vincke felügyelő és Freddy Verstuyft nyomozó következő történetét a ’Dossier K.’ (’A K-akta’) című regény és az abból készült film tartalmazza. Bűnözői körökben egy leszámolás közben két albánt lelőnek egy antwerpeni étteremben. Egy házkutatás során az antwerpeni nyomozók megtalálják azt a pisztolyt, amivel három évvel korábban Savelkoul főügyészt gyilkolták meg. A kapcsolat jobb megértése érdekében érdemes elolvasni a szerző ’De PG’ című regényét, mert annak eseményei közvetlen hatással vannak a ’Dossier K’ regényre (lásd a ’De PG = A főügyész’ betétet).

De PG = A főügyész A regény címében szereplő PG a procureur-generaal rövidítése, ami annyit jelent mint főügyész. A regény főszereplője Albert Savelkoul Antwerpen főügyésze, aki egy fényes karrier végén jár. A felesége, aki régi belga nemesi családból származik, az Opus Dei-vel kacérkodik, amely szervezetben fiuk teljes jogú tag. E szervezet sgítségével reméli, hogy nemesi címet szerezhet a gyerekeinek. Az ár, amit ezért fizetnie kell, rendkívül magas. Közben az Opus Dei magánnyomozókkal figyelteti a főügyészt, akinek egy fiatal szeretője van. Ez a zsarolási kísérlet teljesen félremegy. A múltban a főügyész kompromittálta magát a bűnügyi világ embereivel. Most az ő segítségüket kéri, hogy megszabaduljon a zsarolóitól – ami gyilkossághoz vezet. A ’De PG’ regény megírását azok a botrányok ihlették, amelyekbe a belga igazságszolgáltatás a kilencvenes években keveredett, és amelyek minden képzeletet felülmúlnak. A regény rendkívül izgalmas, a történet sok szálon fut és remek jellemrajzokat kapunk. Amint már a szerzőről említettem, igen éles társadalomkritikáját kissé árnyalja, hogy ő maga is a társadalom előkelőbb rétegeiből származott, élvezte annak minden előnyét, még akkor is ha annak számos elemétől megundorodott. Nem felmentve sem őt, sem a szereplőket, azért meg kell jegyezni, hogy e könyvből is világossá válik, hogy a nyugat-európai társadalmak második világháború utáni vulgármarxista társadalmi-politikai berendezkedése a normális, középosztálybeli életet meglehetősen lehetetlenné teszi, amelyet az EU birodalmi túlterjeszkedése csak súlyosbit. Ebben a regényben is számos remek történelmi meglátást, idézetet találunk, amelyek mind a szerző kiváló oktatásának és olvasottságának a jeleit mutatják. A(z idegen-)nyelvi bravúrok ebben a regényben is bőven jelen vannak, amelyek rendkívül élethűvé teszik azt. A regény olvasásakor érezzük, hogy ez csak egy köztes mű, mert a történet teljesen megoldatlanul ér véget, valójában a bűntény maga az utolsó néhány bekezdés, az összes szereplőt, motivációjukat és magát a pontos cselekménysort csak mi olvasók ismerjük, a belga bűnügyi és igazságügyi szervek nem, amelyek végül is az ügyet ’elfektetik’.

Verstuyft felügyelő keresi az összefüggést az albán leszámolás és a főügyész meggyilkolása között. Jóbarátja és a volt felügyelő, Eric Vincke¹ segít neki ebben, de csak egy idő után kezd a keresés eredményre vezetni.

Amikor végül a bosszúálló nyomára akadnak, különféle misztikus beavatkozásokkal találkoznak, többek között az Opus Dei részéről, ami nagy feszültségekhez és erőszakhoz vezet. Számos esetből kiderül, hogy a belga rendőrségi reform sikere még várat magára, a volt szervezeti vonalak még teljesen élnek, legalábbis informálisan. A regény talán legfontosabb erénye, hogy nem úgy ér véget, hogy a jó győz és a rossz elnyeri méltó bűntetését. Ráadásul a jó és a rossz nem kizárólagos fogalmak a regényben. Itt azonban nem valamiféle posztmodern értéknélküliségről van szó, hanem inkább arról, hogy egyes szereplők bizonyos értékrend szerint cselekszenek, sokszor akaratuk ellenére, s ez néha konfliktusokhoz vezet.

Az antwerpeni nyomozóktól Jef Geraerts megkapott minden szükséges információt a regény írásához, hogy megteremthesse azt az autentikusságot, amit a Vincke & Verstuyft krimik olvasói már hosszú ideje megszoktak.

A regény ráadásul a Kanunról, a középkori albán szokásjog mítikus hangulatáról is szól, amelyből bőven kapunk ízelítőt. A regény 2002-ben játszódik, s bizonyos fontos jelenetek magában Albániában, amelyek ugyancsak rendkívül érdekesek.

A regényből készült azonos című film 2009-ben készült és ugyanabban az évben mutatták is be. A rendező Jan Verheyen, a forgatókönyvet Carl Joos és Erik Van Looy írta. A főszereplők ugyanazok a remek flamand színészek, mint akik a
’Az Alzheimer-ügy’ filmben is játszottak, kiegészülve albán színészekkel. A Durrës Nemzetközi Filmfesztiválon a film elnyerte a zsüri különdíját és az albán főszereplő, a németországi születésű, albán nemzetiségű Blerim Destani, a ”legjobb szereplő” díjat.

A film a regény alapötletét követi, de érthető módon jelentősen le kellett egyszerűsíteni a történetet, mert különben kezelhetetlen lett volna a komplex történet egy film keretében. Még így is egy 2 órás film készült belőle. Mondanom sem kell, a regényt és a filmet is ajánlom minden kedves olvasónk figyelmébe, mert mindkettő remek.

A Vincke-Verstuyft páros megfilmesített trilógia harmadik regénye a ’Double-face’ (az abból készült film címe: ’Het tweede gelaat’). Egy kocogó a Kalmhoutse Heide-n² egy fiatal nő lefejezett és csonkolt holttestére bukkan. Ez a nyomasztó felfedezés azonban csak a kezdete egy borzalmas felfedezéssorozatnak. Minden egyes lelet egy hidegvérű sorozatgyilkos őrült munkáját tükrözi. A Vincke-Verstuyft nyomozópáros csak nagyon nehezen tudja kibogozni ezt a sötét ügyet. Egy puszta véletlen folytán tartóztatják le a tettest Antwerpenben. Amit a kihallgatás során megtudnak, minden képzeletet felülmúl.

A regény eredetileg 1990-ben jelent meg, a belőle készült filmet 2017-ben mutatták be. A rendező Jan Verheyen és a producer Peter Bouckaert a következőt mondta a regényről és a filmről: „Jef Geeraerts még ma is hazánk egyik legjobb krimiírója. Mélyreható kutatással és tehetséggel éles karaktereket teremtett a Double-face-ben is. A könyv szolgált alapul a filmhez, de a különleges az, hogy a kettő nagyon különbözik egymástól, így az olvasónak és a nézőnek teljesen más élményt nyújtanak.”

A regényhez képest a filmben az egykor feltétlen barátság Vincke és Verstuyft felügyelők között hullámvölgybe kerül, amikor szembesülnek egy sor borzalmas gyilkossággal. Egy túlélő áldozat is éket ver a barátok közé, amikor Verstuyft felügyelőt a túlélő áldozat bájai elcsábítják. Eközben a sorozatgyilkos új zsákmányt szemel ki…

A regény is és a film is pazar módon jeleníti meg egy pszicho-dráma minden egyes elemét. Úgy a regény olvasása során, mind a film megtekintése közben egy másodpercig sem unatkozunk. A film zárójelenete egyben biztosíték arra, hogy a film-trilógia ezzel véget is érjen. Természetesen a két felügyelő további regényekben is szerepel, amelyeket úgyszintén tervezek röviden ismertetni.

Mindhárom belga film, továbbá a Liam Neeson főszereplésével készült amerikai ’Memory’ DVD-n vagy BlueRay-en megszerezhető, de Amazon Prime-on is megvásárolható/megtekinthető.

Hága, 2026. augusztus 1.

© Mikes International

Vissza a Hágai Jegyzetek lapra