Isztambul két szerelmese: Orhan Pamuk és Elif Şafak
Ha ugyanaz a személy vagyunk a szeretet előtt és után, az azt jelenti, hogy nem szerettünk eléggé.
A Kelet és a Nyugat nem olyan, mint a víz és az olaj. Keverednek. És egy olyan városban, mint Isztambul, nagyon, folyamatosan, elképesztően keverednek.
Elif Şafak
Születésem előtt végtelen idő volt, és halálom után kimeríthetetlen idő. Korábban sosem gondoltam erre: két sötétség örökkévalósága között éltem fényesen.
Az emberiség legnagyobb hibája, az elmúlt ezer év legnagyobb megtévesztése ez: összekeverni a szegénységet az ostobasággal.
Orhan Pamuk
A mai modern Törökország, hála annak, hogy Kemál pasa (Atatürk) az I. világháborús összeomlásból megmentette a török nemzetállamot, jelenleg regionális középhatalom. A NATO második legnagyobb ereje, közel 90 milliós lélekszámú ország, amelyhez egy 3 milliós diaszpóra kapcsolódik, melynek legnagyobb része Európában él. Az Atatürk által vezetett nemzeti ellenállás geostratégiai irányváltáshoz, a szükséges reformok bevezetéséhez és ezáltal identitásváltáshoz vezetett. A jelenlegi elnök, Recep Tayyip Erdoğan több mint egy évtizedes uralkodása során ezt próbálja korrigálni. Az Oszmán Birodalom vége felé bekövetkezett gazdasági-szociális stagnálás és elmaradottság után a modern török állam jelenleg egy közepesen fejlett ország képét mutatja.
A problémák ellenére felmutatott számos siker és önbizalom növekedés meghozta a sikert a modern török irodalom számára is. Az igazi áttörés 2006-ban következett be, amikor Orhan Pamuk elnyerte az Irodalmi Nobel-díjat. A másik, nemzetközi hírnévnek is örvendő író, Elif Şafak.
A címben említett két író teljes életművét ismerem (elolvastam az összes könyvet, amely valamilyen nyugati nyelvre le lett fordítva), s rendkívüli módon kedvelem. Szerencsére mindkét író szinte minden egyes műve magyar fordításban is elérhető. Ezeket, kivétel nélkül, bátran merem ajánlani a kedves olvasó számára.
Annak ellenére, hogy Orhan Pamuk férfi, Elif Şafak pedig nő, s életútjuk is jelentősen eltér, alkotásaik és gondolkodásuk terén számos hasonlóságot találunk. Az első és talán a legmeghatározóbb, hogy mindketten Isztambul szerelmesei. Ezt teljesen meg tudom érteni, mert munkám révén évekkel ezelőtt két hónapot töltöttem abban a városban, amely közel 1600 évig két birodalom fővárosa volt. Tudatosan Isztambul szívében, egy pasa 19. századi panziójából átalakított kis családi szállodában szálltam meg, kb. 50 méterre az Hagia Sophia egykori orthodox bazilikától (ma mecset). Minden szabad időmet a várossal való ismerkedéssel töltöttem, s rájöttem arra, hogy Isztambul megismerésére több életre van szükség.
Mindkét író munkásságában Isztambul kiemelt szerepet játszik. Orhan Pamuknak szülővárosa. Elif Şafak számára pedig, bár Strasbourg-ban született, a két kontinens találkozásánál elterülő város rendkívüli fontossággal bír. Ez azért is érdekes, mert életútjaikat elnézve teljesen más pályát jártak be. Orhan Pamuk egy gazdag nagyiparos család sarja, akik az atatürki gazdasági reform nyertesei. Szerzőnkről alapvetően azt lehet elmondani, hogy egy szekuláris háttérrel rendelkező lokálpatrióta, kizárólag törökül ír. Elif Şafak ezzel szemben diplomata családban születtet Európa nyugati felében, s Franciaországon kívül még számos más országban (beleértve Törökországot) is élt. Gyerekkora kissé kaotikus családi körülmények között telt el. Igazi világpolgár, jelenleg Nagy Britanniában él, s az utóbbi időben már angolul írja műveit. Elmondható, hogy a török diaszpóra tagja, sok más török íróhoz hasonlóan, akik a diaszpórában alkotnak.
Másik hasonlatosság, hogy mindketten felszólaltak az örmény népírtást tagadó hivatalos állami propaganda ellen, amiből nem kis bajuk is származott, beleértve bírósági pereket. Többek között ezért is él Elif Şafak jelenleg Nagy Britanniában.
Ami a munkásságukat illeti, mindkét író alkotásait átitatja a múlt keresése. Ez azonban nem öncélú múltba révedezés. A múlt a cselekmény szerves része, amely révén a főszereplők megtalálják önmagukat, társaikat, családjukat, értelmet kapnak olyan dolgok, amelyeket addig nem értettek. A személyes leírások és sorstörténetek annyira mélyek és meghatóak, hogy gyakran napokig hatásuk alatt van az olvasó. Orhan Pamuk „Az ártatlanság múzeuma” című regénye pedig nemcsak egy könyv, hanem a regény történetét tükrözően a szerző megvette azt a lakást, amelyben a regény története játszódik, s a regényben említett módon hasonló tárgyakkal töltötte meg az épületet, s ma valódi múzeumként üzemel. Mindenáron meglátogatom, ha legközelebb Isztambulban járok…
A
regények mellett mindkét szerző komoly mennyiségű esszét is
megjelentetett. Orhan Pamuk “Más
Színek: Esszék és Egy Történet”
című
vaskos
esszégyűjteménye legalább annyira izgalmas olvasmány, mint Elif
Şafak hasonló témájú „Fekete
tej”
című
kötete. Mindkét kötet azért is tanulságos, mert nagyon személyes
hangvételű. Mindezek mellett Orhan Pamuknak van egy másik
tanulmánykötete,
„A
naív és szentimentális regényíró”,
amely a regény, mint irodalmi műfaj elméleti elemzéseként az
egyik legjobb a műfajban, amit eddig olvastam. Szinte a műfaj
Bibliája. Hozzá hasonló csak E.
M. Forster
„A
regény aspektusai”
című
műve.
Egy szó mint száz, olvassuk Orhan Pamuk és Elif Şafak regényeit, esszéit; bőségesen megjutalmazzák az olvasót az időért és energiáért.
Hága, 2026. augusztus 15.
© Mikes International